Headlines

    Belépés | Regisztráció

Megrepedt a tapolcai csarnok gerendája

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória

Egy szombati vívóverseny közben megrepedt a tapolcai sportcsarnok tetőszerkezetének egyik gerendája.

A csarnok küzdőterén és lelátóján tartózkodók nagy reccsenést hallottak, és kiderült, hogy elrepedt a tetőszerkezet egyik gerendája. A versenyzők és a szurkolók - összesen mintegy ötszázan - pánik nélkül hagyták el a létesítményt. A helyszínre érkező statikus az épületet veszélyesnek nyilvánította, ezért a versenyt leállították.  


Sólyom Károly alpolgármester elmondta, hogy a lelátóval és a küzdőtérrel együtt összesen kétezer négyzetméteres sportcsarnokban a födémet nyolc fagerenda tartja, ezek közül repedt meg az egyik teljes szélességében. A vizsgálatok még nem zárultak le, a város vezetői kedd délelőtt tartanak újabb egyeztetést az ügyben szakértők és hatóságok részvételével. Felvették a kapcsolatot a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumával, amelynek szakemberei a faanyagot, a ragasztást és a száradás során keletkezett esetleges hibákat vizsgálják.

A kiürített létesítményben műszerekkel folyamatosan figyelik a sérült elem elmozdulását, az épület tervezői pedig ellenőrző számításokat végeznek.

A megrepedt fagerendát szombaton alátámasztották, és a hétfői szakértői információk szerint az épület állékonyságát a hiba nem veszélyezteti - mondta Sólyom Károly. Tapolca valamennyi vagyontárgya biztosítva van, így a város fenntartásában működő, 2003-ban átadott rendezvénycsarnok is - tette hozzá.
forrás: mti / telesport.hu

Egervári a csapategységben bízik

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , ,


Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint együttesének mindenben fejlődnie kell ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezőkön. Addig csupán négy mérkőzésen lép pályára a csapat, így a szerdán, Győrben sorra kerülő bolgárok elleni - idei első - felkészülési találkozó már a vb-selejtezők jegyében zajlik.

   
"Nyitott kerettel dolgozunk, be lehet kerülni a csapatba, ugyanakkor az állandóságra kell törekedünk. A gárda egy része már összecsiszolódott, így a felkészülési meccseken elsősorban ők kapnak majd lehetőséget" - nyilatkozta Egervári a telki edzőközpontban tartott sajtóbeszélgetésen hétfőn. "Ha visszanézünk, akkor nem lehetünk elégedetlenek, persze elégedettek sem, hiszen az Európa-bajnoki selejtezőkön nem sikerült elérnünk azt az álmot, hogy odaérjünk a pótselejtezőt érő második helyre. Sajnos a nemzetközi szövetség nem kényeztet el bennünket, ugyanis a mostani meccs után csak júniusban találkozunk legközelebb, így három hónap telik el összetartás nélkül. Ugyanakkor remélem, hogy ez a négy meccs közelebb hozza majd egymáshoz a játékosokat."
   
Hozzátette: egyelőre nincs mindenki tökéletes állapotban, néhány futballista - mint például Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás vagy Korcsmár Zsolt - klubjával még el sem kezdte a bajnokságot, így a bolgárok elleni összecsapáson leginkább a csapategységben - ezzel együtt pedig a győzelemben - bízik.
   
"A bolgár válogatott keretén az új szövetségi kapitány sokat változtatott. Biztos vagyok benne, hogy a fiatalok és a rutinosabbak egy masszív csapatot alkotnak majd, ennek ellenére bízom a győzelmünkben." - mondta Egervári.
   
A kapitány beszélt hosszabb távú terveiről is:
   
"Ahhoz, hogy eredményesek legyünk egy olyan világbajnoki selejtezőcsoportban, mint a miénk, mindenben fejlődnünk kell majd. Egyénileg, a külföldön játszóknak játéklehetőségben és összeszokottságban. Több olyan játékos van nálunk, akik 10-12 válogatott mérkőzésen léptek eddig pályára, ez nem igazán optimális. Igazi rutinos csapatról akkor beszélhetnénk, ha ezek a futballisták 30-40 találkozón játszottak volna már együtt."
   
A válogatottba hosszú sérülését követően közel másfél év után tért vissza Szalai Ádám, a Mainz légiósa, aki a hétvégén a Kaiserslautern elleni bajnokin gólt is szerzett. Mint azt a csatár elmondta, leginkább a győzelemnek örült, de szeretné, ha formáját át tudná menteni a szerdai összecsapásra is.
   
"A célom most az, hogy minél hamarabb vissza tudjak illeszkedni a csapatba, és hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amivel ezután is kiérdemlem a meghívót a válogatottba. Természetesen mindenki szeme előtt ott lebegnek már a világbajnoki selejtezők, és miután kevés lehetőségünk van mérkőzéseket játszani, így minden találkozó rendkívül fontos" - mondta Szalai.
   
Bogdán Ádám, a Bolton Wanderes kapusa klubjában rendszeres játéklehetőséghez jut:
   
"Egyelőre elégedett vagyok a fejlődésemmel, és azzal a haladással, amit az elmúlt egy évben elértem. Sajnos az eredmények nem jöttek az utóbbi hetekben, ezért nem felhőtlen az örömöm. Minél előbb ki kell keverednünk az alsóházból - nyilatkozta Bogdán. - A válogatottnál most az a legfontosabb, hogy a cél ott legyen előttünk. Ezeket a felkészülési mérkőzéseket arra kell használnunk, hogy egy önbizalommal teli csapatot kovácsoljunk össze, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk a vb-selejtezőkön."
   
A magyarok a szerdai összecsapás után június 1-én Csehországgal, három nappal később Írországgal, augusztus 15-én pedig Izraellel találkoznak barátságos mérkőzésen. Az első vb-selejtezőt szeptember 7-én, Andorra vendégeként játssza az Egervári-csapat.
forrás: mti

Leálltak a sífelvonók Bánkúton

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória


Az utóbbi napok enyhe időjárása miatt elolvadt a hó Bánkúton, így a bükki síparadicsomban hétfőn már nem indították újra a felvonókat.

   
A Bánkút Síklub honlapja arról írt, hogy "a brutális hóolvadás miatt a felvonók hétfőtől nem működnek, amennyiben még elegendő hó esik, úgy újraindulnak".
   
Bánkúton december 25-én csatolhatták fel először az idei szezonban lécüket a síelők, 5-6 nap kihagyással azóta is tartott a szezon.
forrás: mti

Meccsen ütötték ki az NHL-edzőt

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , ,

A Minnesota Wild elleni NHL-meccsen a palánk mögött összeesett a San Jose Sharks edzője, miután ütővel fejbe találták.



Todd McLellant az eset után a második harmad elején, 2-2-es állásnál be kellett vinni az öltözőbe, és nem is tért vissza a kispadra. A kanadai szakember sérülése szerencsére nem súlyos, a találkozót az öltözőben lévő televízión nézte végig. 

A baleset akkor történt, amikor a Minnesota védője, Marco Scandella a San Jose támadójával, Jamie McGinnel a palánknál a korongért harcolt. "Tudtam, hogy valamit nagyon telibetaláltam, de nem volt világos, hogy mi volt az" - mondta Scandella.
A találkozót végül a házigazda Minnesota nyerte 4-3-ra.
forrás: telesport.hu

Rosberg biztos abban, hogy tud nyerni

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , ,

A Mercedes AMG versenyzője, Nico Rosberg biztos abban, hogy egy jó autóval képes futamot nyerni a kategóriában.


Rosberg boldog, hogy Michael Schumacher előtt képes autózni a Mercedesnél, de ennél most komolyabb céljai vannak.

Nico Rosberg 2006-ban debütált a királykategóriában, méghozzá a legendás Williams istálló színeiben. 1982 világbajnokának (Keke Rosberg) fia egészen 2009 év végéig szolgálta hűen a csapatot, majd a Brawn GP utódjához, a Mercedes AMG istállóhoz szerződött, ahol jelenleg is versenyez.

Rosberg noha már a 7. szezonjára készül az F1-ben, a győzelem még mindig várat magára a részéről.

„Ha az új autó egy kicsivel jobb, akkor az esélyek is igen nagyok a győzelemre.” – kezdte Nico Rosberg az F1 Racing lapnak adott nyilatkozatában.

Lewis Hamilton egy esztendővel később, 2007-ben érkezett meg az F1-be, ahol már világbajnoki címet tudhat a neve mellett 2008-ból, míg Rosberg egy alkalommal sem tudott felállni eddig a dobogó legfelső fokára: „Tényleg nem gondolok erre az összehasonlításra. Csak a saját helyzetemet nézem: ha megkapom a megfelelő autót, mely lehetővé teszi számomra a fejlődést, akkor nyerni fogok.” – tette hozzá Rosberg.

Nico természetesen nagyon boldog, hogy Michael Schumacher előtt tud autózni az F1-ben, de számára most nem ez a fontos: „Természetesen elégedettséget jelent számomra ez, és az, hogy tavaly előtte tudtam maradni, de a legfontosabb dolog az, hogy most nyerjek néhány versenyt.”

„A tavalyi év nem volt egy jó szezon, mivel ez egy visszalépést jelentett az első szezonomhoz képest a Mercedesszel. Most az a fontos, hogy ott legyünk és fejlődjünk. Az elmúlt szezonban egy nagyszerű utolsó tesztünk volt a csapattal, és azt gondoltam, hogy csak a Red Bull van előttünk, de a dolgok nem így alakultak. Tanultunk az elmúlt két esztendőből, és egy kicsivel óvatosabbak vagyunk a megítéléseket illetően.”

„Teljes mértékben arra koncentrálok, hogy világbajnok legyek.” – mondta kategorikusan a német versenyző.
forrás: f1-live.hu 

Várhatóan egy extra napot kap a Lotus

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , , ,

Várhatóan egy extra napot tölthet el teszteléssel a Lotus Forma-1-es alakulata azt követően, hogy a karosszériával felmerült problémák miatt gyakorlatilag a teljes barcelonai tesztsorozatot kénytelen volt kihagyni ezen a héten.


Mint ismert, a brit alakulat Romain Grosjeannal kezdte meg a munkát kedden, ám a francia versenyző alig 7 kört tudott megtenni az E20-as modellel, annak kasztnijával ugyanis váratlan problémák merültek fel.

Habár egy ideig úgy tűnt, a Jerezben használt 1-es számú versenyautóval folytatni tudják a gyakorlást a katalán fővárosban, a csapat később bejelentette, hogy azonnal visszautazik enstone-i bázisára, a felmerült problémákat ugyanis a lehető leghamarabb orvosolni kell.

Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint a Lotus engedélyt kért arra, hogy a kimaradt teszt miatt egy extra napot tölthessen felkészüléssel, melyhez a többi csapat egyhangú beleegyezése szükséges.
A brit lap úgy tudja, az istálló már az alakulatok többségével megállapodott, és miután a Mercedes is kapott egy extra tesztlehetőséget, miután Jerezben kihagyta az utolsó jerezi tesztnapot, várhatóan a Lotus is megkapja a szükséges engedélyeket.

Arról nincsenek információk, hogy a Lotus az utolsó, március első napjaiban megrendezendő barcelonai tesztsorozat előtt vagy után tud-e pályára gurulni, ám források szerint a csapatnál biztosak benne, hamarosan felülkerekednek a felmerült problémákon, miután módosításokat végeztek az E20-as versenygépen.
A hírek szerint egyébként a gondok az autó első felfüggesztésével kapcsolatban merültek fel.
forrás: f1vilag.hu

Svéd, spanyol vagy macedón ellenfele lehet a Veszprémnek

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , ,


A B csoportból másodikként továbbjutott MKB Veszprém svéd, spanyol vagy macedón ellenfelet kaphat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, dániai sorsolásán.
A veszprémi alakulat az Atlético Madrid szombati legyőzésével lépett tovább második helyen a hatosából, így a következő körben csoportharmadikkal csap majd össze. Ellenfele az európai szövetség honlapja szerint a Sa:vehof, a Szeged csoportjából érkező Ademar León, vagy a Metalurg Szkopje lehet.
   
Mocsai Lajos vezetőedző csapata a visszavágón szerepelhet majd saját közönsége előtt.
   
A nyolcaddöntő első mérkőzéseit március 14. és 18. között, a visszavágókat pedig március 21. és 25. között rendezik meg.
forrás: mti

Gondok merültek fel a Lada építésénél

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , ,

Problémákba ütközött a Lada Granta WTCC-s verzióját építő TMS Sport, miután a Nemzetközi Szövetség több kérvényüket is elutasította.


A csapat kilenc ponton szeretett volna eltérni az utcai változattól, az FIA azonban első körben ezek közül csak egyet engedélyezett, több esetben pedig további részleteket kért be.
Remélhetőleg ezek a problémák megoldódnak a Hungaroringi futamig.
Újra egy üde színfoltot hozna a WTCC futamokra.
forrás: wtcchirek.blog.hu

A Chevrolet Cruz Cup Italia pilótákat keres!

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , ,

Figyelem! A Chevrolet Cruz Cup Italia pilótákat keres!

A Chevrolet Cruz Cup Italia elnevezésű versenysorozat pilótákat keres! Akit érdekel, az az alábbi linkre kattintva többet is megtudhat! WTCC Hungary


A sorozat az alábbi pályákon zajlik majd 2012-ben: Imola, Vallelunga, Pergusa, Misano, Magione, Mugello, Monza. Aki tudja terjessze, legyen szíves! A szervezők nevében is köszönöm!
forrás: WTCC Hungary

A Mercedesnek van takargatnivalója?

Bejegyezte Tubiyooly | | Kategória , , ,

A Mercedes GP késői autóbemutatója a csapat indoklása ellenére is sok szakemberben felvetette azt a kérdést, hogy a brackley-i székhelyű alakulatnak van takargatnivalója, amit minél később szeretne a riválisok szeme elé tárni. 


Most, hogy már a W03 is megkezdte a teszteket, a találgatások továbbra is arról szólnak, hogy a Mercedes bár nem feltűnő, de rendkívül innovatív alkalmazással vértezte fel 2012-es konstrukcióját.

Az elmúlt héten a Red Bull főtervezője, Adrian Newey is kifejtette azon véleményét, mely szerint a Mercedes valamit titkol a riválisok elől.
A konszern sportigazgatója, Norbert Haug a találgatásokra reagálva még a bemutató előtt elmondta, hogy semmi különös innováció nem lesz látható az új autón. Ezzel a kijelentésével azonban nem, hogy eloszlatta, inkább felerősítette az autóval kapcsolatos érdeklődést.

A pletykák továbbra is arról szólnak, hogy valami van a Mercedesszel, hiszen a csapatnál a megszokottnál is több erőfeszítést tesznek arra, hogy minél gyorsabban elrejtsék az autó elejét és hátulját a nyilvánosság-, elsősorban a fotósok és a kamerák elől.

Bennfentesek szerint az egyik nagy titok egy, a dupla diffúzorhoz hasonló szerkezet. Az Auto Motor und Sport szerint ez a szerkezet részben eltér a betiltott dupla diffúzortól (melynek köszönhetően a Mercedes elődje, a Brawn GP 2009-ben világbajnok lett), mégpedig abban, hogy itt a levegő nyílásokon keresztül hagyja el a motor hátsó fedelét. Ez a koncepció - annak ellenére, hogy az FIA az idei évtől betiltotta a fúj diffúzor alkalmazását - állítólag okos megoldással irányítja a kipufogógázokat.
A Mercedes egyik érdekes innovációja részben már ismert, ez az úgynevezett passzív F-csatorna, mely az első szárnyra plusz légáramlást irányít, ennek eredménye pedig az autó elejének nagyobb tapadása. Ezen kívül szakértők azt feltételezik, hogy az alakulat a hátsó szárnyon is végzett átalakítást, ami együtt dolgozna magával a DRS rendszerrel.

Amikor a két pilótát, Schumacher és Rosberget erről faggatták, mindketten csak értetlenkedtek. „Miről van szó?” – kérdezte Rosberg, és csapattársa hasonlóan reagált.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Sky News Mercedesszel kapcsolatos kérdésére így válaszolt: „Ők egy jó csapat. Számtalan jó szakemberük van, szóval bolond az, aki alábecsüli őket.”

Eközben a német TZ újság beszámolója szerint az FIA a kipufogószabállyal kapcsolatban még határozottabb állásfoglalásra készül annak érdekében, hogy elkerüljék a szezonkezdés utáni lehetséges vitákat. Egyes vélemények szerint ugyanis a Renault és a Mercedes motoros csapatoknál a motorvezérlés egy ügyes technikán keresztül továbbra is aerodinamikai hatást gyakorol az autókra.
forrás: motorsportal.hu

Olasz foci hírek

    Blog Archive